Európa és a történelmi európai országok egyszerűen túl fognak lépni az eurokraták liberális hülyeségein. Mert tisztában vannak azzal, hogy Európa vagy továbbra is európai lesz, vagy nem lesz.

Avagy a strassburgi csata a lőportfüst felszállása után.

„Meggyőződésem, hogy veszélyes hozzáállás, ha azt mondjuk, hogy nincs itt semmi probléma, tárjuk szélesre a kapukat, és jöjjön, aki akar. A tények világosan beszélnek, óriási migrációs nyomás nehezedik ma Európára.”

Óriási migrációs nyomás nehezedik Európára. Ki más érezné ezt a mindennapokban a legjobban a saját bőrén, mint az olasz polgár. Naponta százak, ezrek érkeznek Itáliába. A szerencsésebbek megérkeznek... A többieknek az értelmetlen halál jut sajnos osztályrészül.

De ugyanezt tapasztalja sok magyar polgár is. A Balkán szegényebb országaiból és Ázsia hátsó bugyraiból naponta százak érkeznek „csempészve” Magyarországra. Ma már megszokott látvány a határmenti települések polgármesteri hivatalai, rendőrségi épületei előtt a csapatokba verődve tengő-lengő afrikai-ázsiai menekültcsapat. Szemükben rémület, tanácstalanság, reményvesztettség. Jöttek, mert ígértek nekik szépet és jót. A számukra felfoghatatlanul gazdag Európa jólétét ígérték nekik. Orvosi ellátást, bőséges élelmet, komfortos otthonokat. És itt döbbennek rá, hogy őket bizony átverték. Itt sem mindenki gazdag, itt sem jár ingyen minden. Dolgozni kell, sokszor gürcölni egy életen át. Dolgozni úgy, hogy előtte iskolákat végeznek, tudják a nyelvet, van családjuk, van támogató közösségük, van szociális háló, amelyért ők és őseik megdolgoztak, vannak javaik, amelyeket generációkon át halmoztak föl, azaz van az itteni élethez hátterük. Ebből a menekülteknek semmi sincs. Se tudásuk, se nyelvismeretük, se kapcsolataik, se közösségük, se szociális halójuk, se javaik. Nincs más, csak a puszta életük és az is csak mások jóindulatára van bízva… És ez bizony még sok-sok évig így lesz esetükben.

És ebben a helyzetben elméletileg két lehetséges út van.

Európa befogad mindenkit, aki jön és vállalja, hogy éveken, esetleg évtizedeken át a saját polgárai által megtermelt javakból eltartja ezeket az embereket. Eteti, ruházza, gyógyítja, taníttatja őket és lakhatást biztosít számukra. A munkanélküliségtől sújtott Európában ugyanis magától értetődően ezek az emberek a munkaerőpiacon nem tudnak megjelenni.

A másik út: kimondjuk, hogy ez így nem megy tovább. Kimondjuk, hogy Európa szolidáris mindazokkal, akik élete származásuk vagy hitbéli meggyőződésük miatt veszélyben van. Ha hozzánk menekülnek, megvédjük őket, és ha a helyzet rendeződik, ha lehet, támogatjuk hazatérésüket. Azokat azonban, akiket csak az Európai jólét vonz ide és évtizedekig az európai polgárok eltartására szorulnak a viszonzás legcsekélyebb esélye nélkül, nos, őket bizony nem fogadjuk be. Ha jönnek, konzekvensen visszaküldjük őket oda, ahonnan indultak, mert ők nem menekültek, hanem a jólét reményében útnak indult gazdasági bevándorlók.

Európában egészen a közelmúltig az első út volt a bevett. De mára már Európa megtelt. És a munkanélküliségtől, válságtól sújtott európai polgárok egyre nehezebben értik meg, hogy miért nem arra fordítják az adójukat, hogy munkahelyeket teremtsenek, ahelyett, hogy gazdasági bevándorlókra költsék vég nélkül és főleg értelmetlenül a pénzt.

Az uralkodó liberális és baloldali véleményvezérek a közelmúltig el tudták hitetni az emberek többségével, hogy ez így helyes, így jó. De mit látott az olasz, a spanyol, a svéd, a francia, a német, a magyar polgár? Hogy minél több gazdasági bevándorlón segítünk, annál több jön. Ha segítünk egy családon, jön újabb kettő. És eredménye nincs a segítségnek. A beáramló tömeg ugyanis már nem elsősorban az egykori gyarmatokról jön, általában nyelvtudással és már itt lévő rokoni kapcsolatokkal. Nem. Ők már se nyelvet nem beszélnek, se rokoni kapcsolataik nincsenek. Egyszerűen nincs meg semmi feltétele annak, hogy itt normális életet tudjanak élni.

Ebben a helyzetben, talán az utolsó órában, amikor még lehet tenni valamit, jöttek európai politikusok, akik ki merték mondani, hogy ez így nem mehet tovább. Berlusconi, Cameron, Hollande… és Orbán Viktor. Sőt, nem csak hogy kimondták azt, amit egyre több európai polgár gondol, de cselekedni is mertek. Magyarországon például a bevándorlás kérdését kihúzták a tabutémák listájáról. Orbán Viktor úgy gondolta, nem elég, hogy a demokratikus választásokon kétharmados felhatalmazást kapott a kormányzásra, úgy helyes, ha a választók legszélesebb tömegeit megkérdezi - úgynevezett nemzeti konzultáció formájában - arról, hogy a magyar kormány mit tegyen a gazdasági bevándorlók egyre kezelhetetlenebb és gyarapodó tömegével.

Európa liberálisai és baloldali véleményvezérei erre ugrottak. Eddig ugyanis azt hirdették, hogy ők a nép nevében beszélnek, az ő szavuk a polgárok szava. Egy ilyen, több millió ember által véleményt nyilvánító konzultáción azonban kiderül, hogy a nép egészen mást gondol erről, mint ők. És ettől mindennél jobban rettegnek. Ha kiderül, hogy van olyan ország, amelyre nem lehet ráerőszakolni az ostoba demagóg liberális ideológiát. Merthogy az ilyesmi, a tapasztalataik szerint, nem szokott megállni a magyar határnál. Orbán négy-öt évvel ezelőtti, hasonló tabudöntögető lépései bizony mintát adtak. A liberálisok és baloldaliak által kiátkozott bankadó, szektoriális adó, multiadó ma már szinte minden uniós országban bevett gyakorlat. És ha Orbán sikerrel jár a bevándorlás ügyében, akkor könnyen lehet, hogy hamarosan a hozzá hasonló elveken cselekedő politikusok leszenk többségben az unióban. És akkor megint belevertek egy nagy-nagy szöget a féktelen multikulturalitást istenítő liberalizmus koporsójába.

Orbán ugyanis az újabb brüsszeli vitában azt mondta ki, ami a liberálisok szerint maga a sátáni gondolat:

„Ezért mi egyenesen és nyíltan beszélünk arról is, kimondjuk a véleményünket, hogy mi, magyarok azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna, és meg akarjuk őrizni Magyarországot is magyar országnak.”

Pedig, ha van egy csepp sütnivalónk, azonnal felfogjuk, hogy hát hiszen Európában minden józan paraszti ésszel gondolkodó ember így érez, ezt tartja normálisnak.

Egészen biztos, hogy az olaszok mérhetetlen többsége azt akarja, hogy az unokái, dédunokái is olaszok legyenek, Olaszországban. Azt akarják, hogy a jó olasz pasta mellé ihassanak jó olasz borokat. Az olaszok sem akarnak kisebbségbe kerülni őseik földjén. És a franciák sem, a svédek sem, a németek sem, a spanyolok sem. Senki sem. Tulajdonképpen erről beszélt Orbán Viktor Brüsszelben. Kimondta végre az európai nyilvánosság előtt, amit minden épeszű ember gondol erről a témáról.

A fafejű liberális megmondóknak meg nem maradt más fegyverük, mint a habzó szájjal való üvöltés, a rágalmazás, a hazugságözön. Ezért most Európa nyilvánossága előtt szégyenítette meg őket Orbán. És ebből a szempontból mindegy, hogy mit ír a liberális és baloldali érdekcsoportok kezén lévő média. Aki látta és halotta Orbán Viktort az ismét rádöbbenhetett, hogy a magyar miniszterelnök beszél a valós problémáról, és ő kínál valós megoldást. Orbán az európai polgárok, kisemberek nyelvén beszélt, az ő érzéseiket, gondolataikat, félelmeiket, aggódásukat öntötte szavakba és olvasta az eurokraták fejére:

„Meggyőződésem, hogy veszélyes hozzáállás, ha azt mondjuk, hogy nincs itt semmi probléma, tárjuk szélesre a kapukat, és jöjjön, aki akar. A tények világosan beszélnek, óriási migrációs nyomás nehezedik ma Európára.”

Épelméjű-e, aki ezeket kétségbe vonja? Nyilvánvalóan nem. Orbán nem véletlenül ment el megint az Európai Parlament ülésére. Azt akarta, hogy ezek a szavak minél szélesebb nyilvánosságot kapjanak. Akkorát, amekkorát már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. S hogy mennyire bejött a stratégiája, jól mutatja, hogy a liberális és baloldali megmondók fellegvárának számító Németország tekintélyes lapjának tekintélyes szerzője egy nappal később ugyanazokat a gondolatokat, érveket és következtetéseket osztotta meg az olvasókkal, mint amikről a magyar miniszterelnök beszélt.

Orbán ráadásul mesterien fordította vissza a „szabadságfegyvert” a liberálisok ellen:

„Magyarország kiáll a véleménynyilvánítás szabadságának európai eszméje mellett, maga akar dönteni arról, akar-e bevándorlókat.”

Mindenki kiérezheti belőle, hogy véget ért a véleménymonopólium, véget ért Európában is az a korszak, amikor a véleménynyilvánítás szabadságán azt értették, hogy szabad volt ugyanazon a véleményen lenni, mint a liberálisok, más véleményen viszont nem szabad volt lenni. Ami nyilvánvalóan nonszensz, csak eddig senki sem merte kimondani a vezető európai politikusok közül. Orbán ebben a harcban is úttörő szerepet vállalt. Ebből is fájó leckét adott a fafejű eurokratáknak.

Orbán Viktor immáron sokadjára jött, látott és győzött. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy ismét követőkre, társakra talál a magyar miniszterelnök az Európai Unióban. A brüsszeli sajtó által leírt, ám az eurokraták számára fájóan nagy győzelmet arató brit miniszterelnök már személyesen akar egyeztetni Orbán Viktorral a közös cselekvésről. Egészen biztosan nem lesznek sokáig kettesben… Európa és a történelmi európai országok egyszerűen túl fognak lépni az eurokraták liberális hülyeségein. Mert tisztában vannak azzal, hogy Európa vagy továbbra is európai lesz, vagy nem lesz. 

(a közelmúltban olasz felkérésre írt, olasz internetes oldalakon megjelent cikk magyar eredetije)